Akinek emésztési problémái vannak, az tudja csak igazán, hogy milyen sokat számít a 30 napos méregtelenítés. A bélrendszer problémái sajnos az egész testre kihatással vannak. Vegyük például a székrekedést. Az valami rettenet. Van aki egy vagy akár két hét alatt sem jut el a vécére. Aki még nem tapasztalta, az el sem tudja képzelni, hogyan is lehetséges ez. Pedig többen szenvednek ettől, mint azt bárki is gondolná. A lelassult bélműködés miatt rettentő lassan halad előre a megemésztett táplálék. Ez folyamatosan feszítő érzést kelt a hasi tájékon, de a napok múlásával akár fájdalmai is lehetnek. Ráadásul a bélsárban felhalmozódott méreganyagok az egész testet veszélyeztetik. A 30 napos méregtelenítés a sok vízfogyasztással mindenképpen könnyítenek a helyzeten. Hiszen ennek köszönhetően a bélmozgás felgyorsul és a sok víz segít a belek átmosásában. Ez mindenképpen jót tesz a hasban, hiszen hamarabb ürül az elfogyasztott étel és a tünetek is elmúlhatnak. A 30 napos méregtelenítés a testnek is megkönnyebbülést jelent, hiszen kevesebb méreganyag marad a bélrendszerben.
A 30 napos méregtelenítés rendszeres alkalmazásával nem csak az életminőségén javít, hanem az egészségéért is sokat tesz.
Categories:
Related Post
Gyógytornász-fizioterapeuta: „a kezelés mindig igazodik a páciens aktuális állapotához”Gyógytornász-fizioterapeuta: „a kezelés mindig igazodik a páciens aktuális állapotához”
Az életmódunk nagyban hozzájárul az egészségi állapotunk alakulásához, néha azért fáj a derekunk, hátunk, csípőnk, mert megerőltettük, ugyanakkor a mozgásszegény élet is eredményezhet kínokat. Ilyen panaszok kezelésében is segíthet egy
Ami a PMS alatt történikAmi a PMS alatt történik
Minden lány életében bekövetkezik egyszer a menstruációs ciklus kezdete. Ez általában 12-13 éves korban jelentkezik. Természetesen vannak későn érők is, akiknek a ciklusuk csak jó néhány évvel később kezdődik. A
A búzafű valódi szuperélelmiszer, amivel Ön is egészségesen tud táplálkozni.A búzafű valódi szuperélelmiszer, amivel Ön is egészségesen tud táplálkozni.
Egészségesnek lenni a mai világban sokkal nagyobb kincs, mint volt ez régebben, amikor az emberek könnyen haltak. Ma már elég hosszú egy emberöltő (hála a modern orvostudománynak), így aztán nem