Nem mindenkinek van olcsó telefonja ma a világban; sőt, igen sok ember rohangál havi átlagkeresetet meghaladó telefonokkal, melyek már annyira drágák, hogy nem árt vigyázni rájuk valamiképpen. Akinek a zsebében iPhone lapul, annak pláne vigyáznia kell arra, hogy miképpen is óvja meg a telefonját. Egy iPhone tok erre már alkalmas lehet. Mivel egy új iPhone esetében negyedmilliós telefonról van szó, így nem lesz mindegy, hogy mégis milyen módon vesszük elejét annak a lehetőségnek, hogy a mobil megsérül, hogy kár keletkezik benne. Természetesen egy iPhone tok sem védi meg a telefont mindentől, mert ha a mobil szerencsétlenül ér mondjuk földet, akkor a kijelzője attól még berepedhet, hogy tokban van a mobil. Ugyanakkor egy jó iPhone tok képes elnyelni a becsapódás energiájának jelentős részét, így aztán a mobil mindenképpen biztonságosabb helyen van tokban hordva, mint anélkül; ez nem is lehet kérdéses. Nem mindenki szereti persze a tokokat, mert, főleg egy nagyon szép iPhone esetében, a tok elrejti a mobil vonalait, a külsejét, s így valójában pont attól fosztja meg az eszközt, amitől az sokak szemében több tud lenni, mint egy sima mobil: a kiemelkedő dizájntól. Akinek iPhone tokra lenne szüksége, az a tok-shopnál találhat!
Amennyiben fontos, hogy az iPhone-ja makulátlan legyen, kerüljön rá iPhone tok!
Categories:
Related Post
Ön szerint ciki ha a férfiak ékszert hordanak?Ön szerint ciki ha a férfiak ékszert hordanak?
Amikor említésre kerülnek a kiegészítők, szinte minden esetben legtöbben a nőkre gondolnak, holott a férfiak is viselhetik őket. Nagyon sok XP ékszer várja az érdeklődőket az interneten, pontosabban az xpekszer.hu
A jövő konyhai víztisztító berendezéseiA jövő konyhai víztisztító berendezései
Napjainkban egyre nagyobb figyelmet kezdtek fordítani az emberek az egészségükre. Ebben nyújt segítséget a konyhai víztisztító berendezések használata. Nem elhanyagolható tényező a napi szervezetbe bevitt vízmennyiségnek a minősége sem. Az
Barbados utazás kellemes meglepetésekkelBarbados utazás kellemes meglepetésekkel
Könnyed, nyugodt kikapcsolódásra vágyik paradicsomi környezetben? Ahol mindig süt a Nap és jókedvű embereket látni? A Barbados utazás bizonyára ilyen és még megannyi csodálatos élményekkel lesz teli. A Budapestnél kisebb