Tévhit, hogy a béltisztítás drasztikus beavatkozás lehet csak. Míg korábban csak külső leg történ beavatkozás, itt különösképp a beöntésre gondolhatunk, addig mára már rendelkezésre állnak olyan táplálékkiegészítők és gyógyteák, melyek belülről, kíméletesen oldják meg ezt a problémát. Akár még diétázás nélkül is végbe mennek ezek a folyamatok, de tény és való, hogy ha a béltisztítás idején tartózkodunk a zsíros ételektől és több nyers gyümölcsöt és zöldséget fogyasztunk, akkor lényegesen jobb hatásfok érhető el. Sőt ez amolyan életmódváltás kezdete is lehet, mert ha már kitisztult a szervezet, akkor igyekszünk rá jobban vigyázni és kevésbé beszennyezni mint korábban. A béltisztítás egyetlen fontos eleme, a megfelelő mennyiségű víz elfogyasztása, hiszen a szereket vízzel kell bevenni. A rost egy pohár vízben oldódik, a tea is vízben fő, de a kapszulát is vízzel kell bevenni, szóval adott a napi kettő liter víz. A béltisztításnak köszönhetően javul a közérzet és az emésztési problémák is a múlté. Emellett az immunrendszer is megerősödik, hiszen nem kell a méreganyagokkal harcolnia többé, miután azok eltávoztak a szervezetből.
Egy béltisztítás nem kell, hogy fájdalmas legyen.
Categories:
Related Post
Fájdalommentes foghúzás és fogtömés BudapestFájdalommentes foghúzás és fogtömés Budapest
Fogtömés Budapest: A legjobb megoldások a MyDent Fogászatban A fogtömés Budapest területén a MyDent Fogászat kiemelkedő szolgáltatásokat nyújt a páciensek számára. Az esztétikus fogtömés ma már alapvető eljárás a modern
Mit is jelent a diétás étrend?Mit is jelent a diétás étrend?
Az egészséges élet nemcsak azt jelenti, hogy nem küzdünk semmiféle betegséggel, hanem azt is, hogy biztosítjuk a testünknek a megfelelő mozgást és ételeket is. A diétás étrend tehát nemcsak azoknak
Látásjavítás lézeres szemműtéttel – Milyen árakra számíthatok?Látásjavítás lézeres szemműtéttel – Milyen árakra számíthatok?
A kor nem mindig kíméletes az emberhez. Természetesen gyakran nem is ezzel van probléma, hanem a kevésbé megfelelő életstílussal, aminek mentén a betegségek kitaposott utat találnak a szervezetben. A fejlődő
