Eliza Autó-motor Autós kerékpártartó, több típusban

Autós kerékpártartó, több típusban

Autós kerékpártartó

Amikor az idő engedi, nagyon sokan döntenek úgy, hogy elindulnak kicsit kikapcsolódni a közeli hegyekbe, erdőkbe. Itt aztán nemcsak gyalogtúra megtételére van lehetőség, hanem sokkal intenzívebb bringázásra is. Na de milyen módon szállítsuk a kétkerekű járműt? Erre a problémára lett kifejlesztve az autós kerékpártartó. Ez azonban elég tág fogalomkör, hiszen ezt a rendszert a tetőre, vonóhorogra vagy éppen a hátsó ajtóra is fel lehet illeszteni, típustól függően.

Első lépésben el kell döntenünk, hogy az autós kerékpártartó melyik kialakítása az, amelyik leginkább megfelel számunkra. Amint ez megtörtént, már kezdetét is veheti a válogatás. Látogassunk el a stilusosutazas.hu oldalra, ahol igazi mérnöki remekművekre bukkanhatunk, kimondottan kedvező áron!

Az autós kerékpártartó alkalmazása nem játék, ugyanis nem volna szerencsés, ha az alkalmatlanul rögzített biciklik az úton kötnének ki. Ennek azonban elejét vehetjük, ha minden megfelelően a helyére kerül. Az egyes autós kerékpártartó eszközök alkalmasak arra, hogy egyszerre akár 4 bringát is szállítsanak.

Related Post

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás