Eliza Szolgáltatás A babaváró támogatás feltételei elég engedékenyek

A babaváró támogatás feltételei elég engedékenyek

babaváró támogatás
babaváró támogatás

Babaváró támogatás

Július 1-én érvénybe lépett egy olyan határozat, miszerint a jelenleg babát váró vagy 5 éven belül gyermekvállalásban gondolkodó szülők 10 millió forintos hitelt igényelhetnek ingatlanfedezet nélkül. Ez az úgynevezett babaváró támogatás bizonyos körülmények között még kamatmentes is, így igazán kedvező feltételeket kínálnak azoknak, akik családalapítást, bővítést terveznek.

A babaváró támogatás igénybe vételéhez pedig nem is szükséges extrém kitételeknek eleget tenni, hiszen csak olyan elvárások vannak, mint az anyuka ne legyen több mint 41 éves vagy legalább egyik szülőnek legyen minimum 3 év TB jogviszonya. Ezen kívül nem szabad tartozniuk a NAV-nak, illetve nem szerepelhet egyikük sem a KHR listán negatív információk miatt.

Tehát látható, hogy a babaváró támogatás lényegében mindenkinek szól, akinek komoly tervei vannak a gyerekvállalás terén és nem egy üres ígéretről van szó. Azonban így is érdemes felkérni egy profi hitelközvetítőt, hogy segítsen összeállítani a papírokat, mert a babaváró támogatás kérvényezésének elbírálása a bankoktól függ.

Related Post

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás