Az átlagembereknek, illetve cégeknek ritkán van szükségük profi hangtechnika eszközökre, így nekik nem éri meg beruházni ilyesmire. Ugyanakkor, amikor mégis kellene minőségi hangosítás egy rendezvény, nagyobb esemény megszervezéséhez, akkor rendelkezésükre áll a hangtechnika bérlés lehetősége.
Amennyiben az Avadvice cégtől igényelik ezt, akkor a hangtechnika bérlés szolgáltatás kiterjedhet egy vagy több szakértő felkérésére is, aki vagy akik megtervezik, beállítják és kezelik a szükséges felszerelést. Tehát, minden ehhez kapcsolódó feladat átruházható, így érdemes a kölcsönzés opciót választani a vásárlás helyett.
Csak el kell mondani a szakiknak, hogy mire lenne szükség és a továbbiakban a kliensnek már semmi gondja nem kell legyen a hangosításra. Felszabaduló energiáit pedig bátran befektetheti a rendezvényszervezés bármelyik másik területébe, hiszen éppen elég elintézni való van még ezen kívül is. Vagyis a hangtechnika bérlés révén nemcsak a megfelelő hangzás biztosítható, hanem az esemény sikeréhez is hozzájárulhat.