Amikor éppen beugrunk egy nyomdába kinyomtatni néhány dokumentumot, vagy esetleg lefénymásolni valamit, nem mindig fordul meg a fejünkben, hogy ezt a műveletet tulajdonképpen egy fa kivágása előzte meg. Azonban létezik egy nyomda Budapest körzetében, amelyik megfontolja az ilyen jellegű problémákat és tenni is próbál annak érdekében, hogy működésének környezetre való hatása csökkenthető legyen.
Ilyen alapon a legtöbb papír, amit felhasznál, újrahasznosított, illetve FSC alapú, vagyis felelősségteljes erdőgazdálkodás nyomán előállított, kizárólag növény alapú nyomdafestéket alkalmaz és olyan apróbb lépésekre szánja el magát, mint a maximalizált elektronikus adattárolás és adatforgalom, elkerülve így a fölösleges nyomtatásokat. Ez a nyomda Budapesten arra hivatott, hogy megfelelő irányt mutasson a különböző ágazatoknak, bebizonyítva, hogy még egy ilyen iparág is, mint a nyomdászat, aminek számlájára sok káros hatás róható, tud megfelelő módszereket találni arra, hogy csökkentse a környezetre gyakorolt negatív hatásokat.