Eliza

Trekking kerékpár nagy távolságokhoz

Defektálló gumi

Hogyha hosszú útra készülünk, akkor érdemes a megfelelő bringával nekivágnunk. Erre tökéletesen alkalmas a trekking kerékpár, ami jelentősen meg fogja könnyíteni a haladást, a nagy kerekeinek köszönhetően. Azt azonban érdemes szem előtt tartani, hogy nem szabad letérnünk a kijelölt útról, ami ebben az esetben nem más lesz, mint az aszfalt. Nem viseli jól a trekking kerékpár a keményebb útviszonyokat.

Azonban a városban vagy városon kívül a sima aszfalton egy élmény lesz használni. Minden része úgy lett tervezve, hogy ez legyen a legkényelmesebb bringa. Ebben az esetben nem számít annyira a súly, sokkal inkább a komfortos megoldások kerülnek előtérbe. Úgy ülhetünk rajta, mint egy kényelmes széken. A kormány széles és kézre áll, nem kell egy fikarcnyit sem előre hajolni. A széles ülés pedig több óra elteltével sem fog feltörni vagy nyomni.

Mindezek tetejében, a trekking kerékpárok között akadnak olyan modellek is, amelyek fel vannak szerelve teleszkópos első villával. Ez teljes mértékben csillapítja a rázkódást, amit az egyenetlen útfelületek okoznak. Akad más is, amiben eltér ez a bringa a többitől, mivel ez egy agyváltós kerékpár. Léteznek külső váltós modellek is, de azok elég ritkák. Mind a kettőnek megvan a maga előnye és hátránya.

A külső váltók elterjedtebbek, mivel valamivel könnyebb és egyszerűbb a mechanikájuk. Az agyváltós kerékpár azonban nem igényel semmilyen karbantartást, hiszen egy teljesen zárt rendszerről van szó, ahová nem jut be a por és a nedvesség. Elég 4-5 évente újrazsírozni, megtakarítani belülről. Aki szeret biciklizni, az tudja mennyire kellemetlen, hogyha a lánc összekeni a kedvenc nadrágunkat. Az agyváltós kerékpár azonban el van látva láncvédővel, ami megakadályozza, hogy olajosak legyünk. Biztosak lehetünk benne, hogy egy ilyen bringával a hosszabb utak sem lesznek annyira megerőltetőek, nem kell derékfájdalom miatt aggódni, a kényelmes kialakítás miatt. Erre a kerékpárra minden alkalommal szívesen fogunk felülni azért, hogy nagy távolságokat tegyünk meg.

Exit mobile version