Eliza Szolgáltatás Életbiztosítás olcsón: 2018 aktualitása

Életbiztosítás olcsón: 2018 aktualitása

Korrekt életbiztosítás

Sok esetben nem átláthatóak az ajánlatok, ezért az emberek szívesebben elkerülik azokat, minthogy kockázatokat vállaljanak. Tény, hogy alaposan meg kell fontolni mindenegyes lépést, azonban az egyén előnyére váló lehetőségeket mindenképpen érdemes megragadni. Most már több, mint egy éve vezették be az etikus életbiztosítás koncepciót, ami csupa jó hírt jelent minden megtakarítónak.

Ez remekül jön azoknak, akik a megtakarított pénzüket szeretnék valami nyereségesbe fektetni. A megtakarítások és a befektetések piacán a Magyar Nemzeti Bank (MNB) azon intézmény, amelyik egyszerre szabályozza és ellenőrzi a szerződések helyes kivitelezését. Néhány évvel ezelőtt úgy gondolták, hogy ideje újdonságokat bevinni azokba az életbiztosításokba, amelyek megtakarításokkal vannak egybekötve. Itt lényeges megjegyezni, hogy nem az egyszerű kockázati életbiztosításokról van szó, hanem csakis azokra érvényes, amelyeknél megtakarításokról is beszélhetünk.

Szükségtelen aggódnia, hiszen az utóbbi esetben a futamidő leteltével garantáltan megkapja a jogos összeget. Ezzel az újítással sokkal átláthatóbbá tették a szerződéseket és a biztosítások formáit. Ennek következtében megugrott a biztosításokat kötők száma, akik nagyobb bizalommal fordulnak az alkalmazottakhoz tanácsokért és felvilágosításért. Lényegében véve, a költségeket átláthatóbbá tették a Teljes Költségmutató (TKM) segítségével. Ezáltal az ügyfelek képesek összehasonlítani az ajánlatokat, hogy a számukra ideálist válasszák ki.

Továbbá, az MNB maximalizálta a TKM-eket, mégpedig azáltal, hogy megalkotta az etikus koncepciót. Ezekkel a szigorú előírásokkal leginkább az ügyfelek járnak jól. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt évben megnőttek a biztosítások iránti érdeklődések és nagymennyiségben választották az életbiztosítás valamelyik formáját. Ez azért is lényeges, mert szerencsére így magasabb hozam ütheti a markukat, mintha egyszerű bankbetétbe helyeznék az összeget. Ráadásul a nyugdíjbiztosítások is sokkal keresettebbek lettek, amely a nyugdíjkor elérésétől fizeti az ügyfelet.

Related Post

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás